Rólunk

 

A gyűjteményt 1985-ben alapította Pecze Árpád, műszaki tanár, aki rajongott a régi tárgyakért és techikai felszerelésekért. A helyi a általános iskolákban oktatott műszaki ismeretet. Nagyon szeretett utazni, több nagyvárosban is járt a világon, ahol különböző nagyszerű tenchikai múzeumokat látogatott meg, melyek teljesen magukkal ragadták (pl Smithsonian Nemzeti Múzeum, Washington DC, USA). Sajnálattal töltötte el, hogy a környékünkön nincsen ezekhez hasonló, melyet oly szívesen megmutatott volna a diákjainak. Elhatározta, hogy majd ő, saját maga létrehoz egy kiállítást itt helyben, Zentán.

 

 

Hogyan kezdődött?

A kezdetben a rokonoktól, ismerősöktől vásárolta fel a régi tárgyakat, aztán pedig már faluról falura, városról városra járt és piacokon vagy az utcán járókelő embereket megállítva érdeklődött, hogy van-e esetleg eladó régisége, mert ő megvásárolná őket. Ami kezdetben másoknak csak hóbortnak tűnhetett, igazi szenvedély lett, és egy életre szóló elköteleződéssé vált. Kezdetben a gyűjtést a tanári munka mellett végezte, majd később teljes munkaidőben ezzel foglalkozott. Az új és szebb tárgyakat mindig megtartotta, azt amiből már volt egy kiállítási darab vagy csak kevésbé volt szép elcserélte egy másikért, ami még nem volt. Így jött létre 35 év alatt Vajdaság teljes területéről származó antik tárgyakból a gyűjtemény.

Mára a gyűjtemény több mint 10.000 régi tárgyból és 20 régi mesterségből áll. Megtalálható itt a letűnt tanyavilág tárgyi hagyatéka, mindenféle használati és dísztárgy is. A tárgyak java része a Második világháború előttről, 1850-es és 1945 közötti időszakból származik vagy még jóval régebbről. Mindez két nagy családi házban található, beleértve azok udvarait, padlásait és garázsait. Akik ellátogatnak hozzánk egy nagy kört tehetnek ebben a két épületben. A kiállítás tematikusan van elrendezve, minden egyes helyiségben más témájú tárgyak találhatóak pl az egyik szoba teljesen tele van régi gyermekjátékokkal, van olyan helyiség ahol a rádiógyűjtemény található meg.

Szeretnénk figyelmedbe ajánlani egy cikket tele érdekes történetekkel a gyűjtemény néhány darabjáról, valamint egy látogatónk élménybeszámolóját.

Kíváncsi vagy a teljes gyűjteményre?

Előzetes időpont-egyeztetés után, minden nap 8:00 és 17:00 között tudunk fogadni. Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Időpontot egyeztetek